Van nekem egy anyukám. Tudom, másnak is. De az én anyukám egyben oktatási és pályaorientációs szakértő is. Ez már különleges. Idővel elkerülhetetlenné vált, hogy vele is leüljek beszélni. Nem egyszerű történet ez persze, akinek van anyukája, tudja, hogy ez nem egyszerű még akkor sem, ha a világ legjobb anyukájáról van szó. Mindig úgy érzem, hogy védenem kell a szabadságomat vele szemben, és próbálok felnőtt maradni mellette akkor is, ha még mindig az ő anyagi támogatására szorulok.
Leszögezve, hogy összetartó, szerető és támogató családom van, az is igaz, hogy a női ág nálunk nagyon tudja, hogy a másiknak mi a jó, és elég magabiztosan (őszintébb lenne úgy írni, hogy erőszakosan) szeretné ezt elérni. Nagymamámig tudom visszavezetni ezt a vonalat, és hogy csak egyetlen – nem traumatikus – példát említsek e megállapítás illusztrálására: gyerekkorunkban a balatoni nyaraláson mindenáron szerette volna meggyőzni az öcsémet, hogy menjen be a vízbe (mert az neki jó lesz) – miközben az öcsém nem szereti a hideg vizet (és nem akart bemenni, mert az neki nem jó). Azt hiszem, nagymamám ebben a vonatkozásban élete végéig nem változott, anyukámról ugyanezt szerencsére nem tudom elmondani. Ő amúgy is egy lelkileg kevésbé zsarolós és kevésbé erőszakos alkat, és különösen az utóbbi időben érzem azt (szeretném remélni, az én magamra találásommal párhuzamosan), hogy hátrébb lépett. Még akkor is zavarban volt, amikor felvetette, hogy beszéljünk az álláskeresésről, mert azért ő mégiscsak szakértő, további szakértő kapcsolatokkal.
Péntekre lebetegedett a legkisebb (szerencsére csak 1+1 napra), szombat éjszaka farsangi szervezők voltunk, vasárnap délután nagycsaládi születésnapot tartottunk (szintén saját szervezés), hétfőn este (éjszakába nyúlóan) anya-lánya születésnapi program, a kedd a legkisebb itthoni pihenőnapja (velem), késő délutáni dobórával (velem), nyilván mindeközben a munkámat is végeztem – de kedd este eljött végre az anyai, pontosabban szülői beszélgetés ideje. Mint minden coaching-jellegű megbeszélésre, ezúttal is – bár fáradtan, de – felkészülten érkeztem: tudva, hogy én mit szeretnék ettől a beszélgetéstől, és figyelve arra, hogy megtartsam magam. Szerettem volna átbeszélni a saját terveimet – és tisztázni az anyagiakat.
Amit szakértő anyukámtól tanultam:
Az „ütős” önéletrajz valóban fontos, és legalább ilyen fontos a motivációs levél is. Mindkettőre kell egy „alap” változat, amit az adott álláshoz igazítunk. („Alap” motivációs levélre én eddig nem gondoltam.) Nekem egy Europass-os önéletrajzom van, az már nem jó. Van egy anyuka az egyik facebook-csoportban, akit nagyon sokan nagyon jó referenciával ajánlanak pont arra, hogy az önéletrajzot működővé alakítja. Meg is kerestem, teljesen korrekt az ajánlat: 10.000 Ft egy tanácsadás, amiben benne van az is, hogy elkészíti az új önéletrajzot. Anyu kommentje egyrészt az volt, hogy nem mindenki jó, aki ajánlkozik – ez ebben az esetben cáfolható –, másrészt hogy (a munkaügyi központon kívül is) vannak ingyenes lehetőségek, jó szakemberekkel, például a Kontakt Alapítvány.
A munkaerő-piaci tanácsadás nem egy egyszeri alkalom. Egy coaching ez is, ami egy folyamatos együttműködést jelent, a tanácsadó „követi” és támogatja az álláskeresést. A munkaügyi központoknál az szokott a probléma lenni, hogy kevés idő jut egy ügyfélre – és mint minden humán szolgáltatásnál, itt is kérdéses, milyen szakemberhez kerülünk. Lássuk meg – és ha szükség van rá és megengedem (megengedtem), kérdez nekem jó tanácsadót.
Az álláskereső projekttervem jó, de hiányos. Egyrészt azért, mert esetemben a fejvadász cég megkeresése is fontos stratégia – az én „szintemen” leginkább így lehet álláshoz jutni. (A „leginkább” szerintem nem igaz, de hogy ezen az úton is el kell induljak, az biztos.) Idősb. tesóm tud ebben segíteni, ő keresett már állást fejvadász céggel. (Nem járt ugyan sikerrel, de legalább szempontokat a fejvadászok közti választáshoz biztosan tud adni.) Másrészt nem két szintje van az állásoknak (álomállás és szükséghelyzet-állás), hanem három: a kettő között van „nem álom, de még jó” állás. És nagy kérdés, hogy az álomállás keresése mellett mikor kell megkezdeni a másik kettő keresését.
A LinkedInen érdemes a fizetős változatra regisztrálni (máshol azért ezt nem állították ennyire egyértelműen), mert az pontosabban hozza össze a keresletet és a kínálatot. Az álláskereső portálok kiválasztásához érdemes a tanácsadóktól tanácsot kérni.
A forprofit szférát ifj. tesóm jól ismeri (ráadásul tanácsadó cégnél dolgozik), közelebb tud vinni ahhoz, milyen munkakörök jöhetnek nálam szóba.
Az anyagiak átbeszélése a tanácsadásnál is nehezebb ügy, de tudom, hogy fontos tisztázni, azért kezdeményezem mindig, amikor szükséges. Most is megtettem, most is tisztáztuk, most is hálás vagyok a felajánlásért: Amennyi a családi megélhetéshez az álláskeresési támogatáson felül hiányzik, azt finanszírozzák, mert szeretnék biztosítani, hogy ebben a 3 (már csak 2,5) hónapban az álláskeresésre tudjak koncentrálni. Ha megvan az álomállás, de csak valamivel később tudok kezdeni, azt az időszakot is finanszírozzák – ne ezen múljon.
Hogy a bécsi képzés nem csak Bécsben, hanem 1-1 alkalommal Barcelonában és Brüsszelben is van (és itt is nekem kell finanszíroznom a szállást és az utazást), nem mertem még mondani a családnak. Brüsszel remélhetőleg (már) nem lesz gond, mert az majd’ egy év múlva lesz, Barcelona viszont május közepe. (És ha már ott vagyok, a képzés 3 napjához szeretnék még 1-2 napot hozzátenni…) Na, ez már végképp merész (mondhatni pofátlan) kérés, de előhozakodtam ezzel is – ezt is (elő)finanszírozzák. Anyukám ráadásul nem csak az oktatásügyben és pályaorientációban profi: saját utazásaik miatt autodidakta módon az utazásszervezésben is kiművelte magát, szóval ezt a részét is ráhagyhatom. (Másnap azért felhívott, hogy ha én állásba kerülök (márpedig májusra ez a cél), akkor nem fogok tudni májusban sehova utazni – úgyhogy nem intéz még semmit).