Hónap: 2020 április

Vállalkozóvá válást elősegítő támogatás

Miután keddi konzultációnkon a munkaerő-piaci tanácsadó arról tájékoztatott, hogy újra lehet pályázni a vállalkozóvá válást elősegítő támogatásra, és külön kért, hogy ezt ne automatikus lépésnek tekintsem, hanem gondoljam át, nem halogathattam tovább az átgondolást. Amikor a lehetőség felmerült, utánanéztem, elolvastam a tájékoztatót, tanulmányoztam a kérelmet, kialakult egy véleményem (miszerint ezt meg kell pályázni), majd anyukám új számításokat hozott, amivel felborított mindent, feltett új kérdéseket, amelyeket a könyvelő megválaszolt – majd kiderült, hogy a pályázatokat felfüggesztették (a forrást befagyasztották), így a téma lekerült a napirendről. Most pedig visszakerült, úgyhogy megtárgyalom magammal.

A vállalkozóvá válást elősegítő támogatás álláskeresőknek nyújtható. Az álláskereső státusz – mint tudjuk – független az álláskereső támogatástól, az álláskeresők nyilvántartásában szereplést jelenti, amely abban az esetben állhat fenn, ha az embernek nincs munkája (beleértve azt is, hogy nem főállású vállalkozó), legfeljebb egyszerűsített foglalkoztatással foglalkoztathatják (és gondolom a szerzői jogdíjas tevékenységek sem kizáró okok). 6 havi munkabérrel támogatják a főállású vállalkozóvá válást, vagyis amint megvan a vállalkozás, elindul a támogatás. (A tanácsadótól tudom, hogy a vállalkozást csak a szerződéskötés után szabad létrehozni – különben nem minősül kezdő vállalkozónak a pályázó.)  A pályázathoz mindössze egy kérelmet kell benyújtani, amelyen különböző dolgokról nyilatkozik a pályázó, és egy nem túl bonyolult üzleti tervet kell csatolni. A támogatás bértámogatás, a minimálbér alapján. Ennyire emlékeztem – most megnéztem újból.

A jogszabály, amire a tájékoztató hivatkozik, a legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendelet. Kellemetlen, de a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján (ez az álláskeresők számára „a” hivatalos honlap: nfsz.munka.hu) lévő tájékoztató az előző évi rendeletre hivatkozik – 2020-ban nőtt a minimálbér. Az aktuálisan érvényes rendeletben az szerepel, hogy „a legalább középfokú iskolai végzettséget (…) igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított garantált bérminimum a teljes munkaidő teljesítése esetén 2020. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 210 600 forint”. A bérkalkulátorral megnézve, hogy ez nettóban mennyi bért jelent (családi adókedvezmény igénybevétele nélkül): 140.049 Ft jön ki. Ennyit kapnék, ha valahol minimálbérért foglalkoztatnának. Mivel azonban magamat foglalkoztatom, ebből le kell vonnom a munkáltató által a munkabérből levonandón kívül fizetendő járulékokat, ami 19%, vagyis 40.014 Ft. De ez így még mindig 100.035 Ft, szóval nem értem, mire vonatkoztak anyukám számításai.

A tájékoztatóban az szerepel: a „kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő, vissza nem térítendő támogatás” – kérdés, hogy ez jelentheti-e azt, hogy kevesebbet adnak, de nekem akkor is ki kell fizetnem magamnak a diplomás minimálbért. De ha KATÁ-s vállalkozó vagyok és odaadják ezt a 210.600 Ft-ot, akkor nem is 100, hanem 160.000 Ft marad, és még ha ehhez a könyvelői díjat is hozzászámolom, akkor sem értem, hogy ha ez így van, miért nem rögtön ezt igényeltem meg az álláskeresési támogatás helyett. Szóval itt valami gyanúsan nem stimmel.

Igazából ez a támogatás úgy tűnik, csak annyiról szól, hogy ha beadsz egy üzleti tervet és azt jóváhagyják, akkor 6 hónapig fizetést adnak neked. Nem kell semmiről beszámolnod, nem kell tudnod semmit felmutatnod. Kiváltod az egyéni vállalkozást (ennek emlékeim szerint nincs költsége), aztán ugye ideálisan egyéni vállalkozó maradsz már a saját lábadon megállva, ha pedig nem, akkor amikor lejár a 6 hónap, vagy amikor munkát kapsz, megszünteted. (Ezt kérdeztem meg a könyvelőtől: KATÁ-sként simán megszüntetheted az egyéni vállalkozást – mivel minden hónapban befizetted a KATÁ-t, utólag sem keletkezik semmi pluszköltséged.)

Na, a tájékoztatót még egyszer elolvasva megvan az első csapda: „legfeljebb 6 hónap időtartamra”. A tanácsadóval is mindig 6 hónapról beszéltünk, de ezek szerint elvileg az is lehet, hogy csak 1 hónapra adják.

A kérelmet újraolvasva megvan a második csapda is: nem kötelező, hogy a teljes összeget megadják, nekem kell nyilatkoznom, hogy csökkentett összeggel is elfogadom-e a támogatást (és ha nem, akkor automatikusan kizárom magam a támogatásból…) Szóval ad abszurdum az is lehet, hogy csak havi 50.000 Ft-ot ítélnek meg, ami elmegy a KATÁ-ra, és akkor semmi értelme nem volt az egésznek, csak felesleges energiát tettem az üzleti terv megírásába és a pályázatba.

Az is szerepel a kérelemben, hogy „Vállalom, hogy a támogatás elnyerése esetén a támogató által előírt biztosítékot a hatósági szerződés aláírásakor átadom. (Biztosítékként a vállalkozó valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással terhelhető – fizetési számlájára, számlavezető pénzintézet(ek) által záradékolt, beszedési megbízás benyújtására vonatkozó Felhatalmazó nyilatkozat fogadható el.)” Gőzöm nincs, ez milyen számlákat jelenthet. Gondolom egyéni vállalkozóként vagy van külön számlám, vagy a magánszámlám van, és lehet, mind a kettőt megterhelhetik – akkor még mindig megtehetem, hogy nyitok gyorsan egy másik banknál egy számlát, a családi közös számlánkat meg a férjem nevére iratom. (Ezt azért a bankban meg kell kérdezni, mert a számla az én nevemen van, a férjem csak társkártya-tulajdonos.)

Jó. Akkor most miről kell döntenem? Az a stratégia, hogy állást keresek, és ha találok egy olyan állást, ami hozzásegít a céljaimhoz, akkor elmegyek állásba dolgozni. Addig pedig munkákat keresek, aminek úgyis kell valami háttér. Vagy kilépek az álláskereső státuszból, és fizetek 50.000 Ft KATÁ-t úgy, hogy nincs fix megbízásom – ez nem túl logikus. Vagy megpályázom ezt a támogatást, és ha már a főállású KATA kijön belőle, jól jártam. Ennek a biztosíték dolognak kell még utánajárni – mert egyébként ha korrekt módon rögtön bejelentem, ha állásba kerültem, akkor nincs vesztenivalóm. Azt a pluszmunkát kell beletenni, hogy írni kell egy üzleti tervet, azt meg leglogikusabban egy VA (virtuális asszisztens) vállalkozásra lehet: még az is lehet, hogy megéri valakit ezért megfizetni… Szóval: szerintem meg kell pályázni.

Feladatok:

  • fb csoportban érdeklődni, van-e valakinek ebben tapasztalata: nyertes/ elutasított pályázatok, ha nyertes, milyen üzleti terv, milyen időre mennyi pénz,
  • tanácsadónál érdeklődni a kérdésekről,
  • anyuval tisztázni, miért olyan kevés pénzzel számolt,
  • a bankban érdeklődni, át tudom-e adni a számlát a férjemnek,
  • ha ezek megvannak, VA üzleti tervet készíteni,
  • megnézni a VA csoportban / TEÁOR-ban, milyen tevékenységekre kell kiváltani az egyéni vállalkozóit – van-e ezek között engedélyköteles tevékenység,
  • utánajárni, mi kell az egyéni vállalkozóvá váláshoz – és a megszüntetéshez, beleértve a bankszámlát is.

Utólagos hozzáirat

Ha ez pusztán egy információátadó blog lenne, akkor most átírnám az egész bejegyzést. De ez egy napló. Fontos látni azt is, hogy alakulnak (át) a dolgok, napról napra.

A tanácsadóval beszélgetve kiderült, hogy alapvetően értettem félre a támogatást: ez nem arra van, hogy kihúzzam valahogy, amíg lesz állásom, ez a támogatás arra való, hogy segítse a főállású vállalkozóvá válást. A legfeljebb 6 hónap az 6 hónap, kevesebbre nem adják (vagy 6 hónapra adják, vagy nem adják meg), és a csökkentett összeg sem jellemző. Havonta beszámolót kell küldeni (ez elég jelképes), és a támogatás lejárta után ugyan nincs „vállalkozásfenntartási kötelezettség”, de a 6 hónap alatt van – visszafizettethetik a támogatást, ha menet közben kilépek. Ez pedig egy új stratégiát jelent. (A banki inkasszó volt még kérdés: csak a vállalkozói számlára teszik rá – ez az a számla, amit a támogatott a szerződésben megnevez.)

A május elseji pihenőnapom reggelén kaptam meg e-mailben a támogatás hatósági szerződésének sablonját, és első olvasásra úgy tűnt (második és többedik olvasás aznap nem volt), ténylegesen az a helyzet, hogy a hivatalnak joga van visszakövetelni a támogatást, ha a támogatott menet közben feladja a főállású vállalkozói létet.

Aztán elolvastam másnap is, úgy tűnik, hogy mégsem – csak a megszüntetés napjától nem jár a támogatás, de azért ebben nincs bizonyosságom. Ráadásul etikátlan sem szeretnék lenni. A másik „felfedezés”, hogy a tájékoztató ugyan a minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló jogszabályra hivatkozik, de mindenhol csak a minimálbérről van szó, szóval az egy dolog, hogy nekem van diplomám, de ha a támogatás csak a minimálbért adja, akkor 161.000 Ft-ról beszélünk, amiből 50.000 Ft KATÁ-t kell fizetni.

Még utólagosabb hozzáirat

A tanácsadó megerősítette: nincsen automatizmus. Minden változtatásnál bírálnia kell a hivatalnak a méltányosságot, és az, hogy valaki állást talál és ezért feladja a főállású vállalkozást, miközben arra szerződött, hogy fél évig ezt folytatja, nem feltétlenül méltányolható.

Offline akarom!

2020.04.23. csütörtök

A kora reggeli munkaidőm (1 óra) elment a Microsoft Teams-szel (akinek nincs iskolás gyereke: ez az az online felület, amelyen keresztül most a tanítás zajlik. A nagyok már maguk intézik – a Kicsinek én intézem).

Áttekinthetetlen a rendszer, az iskola nem teszi külön könyvtárakba (de miért nem?) a tantárgyakat, minden egyben van. A file-oknál lehet a legjobban átlátni, ahol a feltöltés sorrendjében, ámde ömlesztve van minden, a feladatokon kívül pl. a chat bejegyzések is (szerencsére a szülők alig leveleztek). Az egyes feladatoknál viszont nem jelzi, hogy te oda adtál-e be valamit, vagy nem, csak akkor derül ki, ha megnyitod az adott feladatot. OK, megnézted, visszamész – remélem, megjegyezted, mit néztél meg utoljára, mert ha visszamentél, kezdheted elölről a keresgélést: nem ugyanoda visz vissza, mint ahonnan elindultál. Nézhetném a Feladatok nézetet is, de ott megint nem az én logikám szerint vannak a feladatok, ráadásul lehet, hogy úgy jelez egy feladatot, hogy nem adtam be, miközben beadtam, csak a heti 2 feladatra bontott munkát egész hétre küldtem be (ahogy egyébként a tanár kéri, a beküldendő feladatok check listája is egy hétre szól). Az euritmia tanár feltöltött egy feladatot – később írta, hogy azt egy másik osztálynak szánta: miért nem törli akkor le? Ahogy számomra most kiderült, 2 „Euritmia 2. hét” feladat van, lehet, nem is jóhoz töltöttem fel a „megoldást” – ami egyébként az volt, hogy egy Word fájlba beírtam, hogy megcsináltuk a feladatot (egy tanult mozgássor gyakorlása), mert simán szöveget („elvégezve”) nem lehet megoldásként odaírni. Összességében az derült ki számomra, hogy azon kívül, hogy van egy online felület, kell vezetnem egy külön nyilvántartást, hogy átlássam, mire mikor mit adtam be.

Az egész egyébként onnan indult, hogy (1) szerettem volna kinyomtatni az aktuális feladatokat. De úgy tűnik, csak a saját dolgomat nehezítettem meg azzal, hogy nem nyomtattam ki azonnal a feladatokat, amint megérkeztek, mondván, úgyis el vagyunk maradva (az epochán kívüli tárgyakkal) – jobban járok, ha ezen is változatok, mert így kicsit sokat kell keresgélni az „ömlesztett mód” miatt, meg azért, mert a feladatlapra „természetesen” nincs ráírva sem a sorszám, sem a dátum, így hiába nézem a már kinyomtatott lapokat, úgy kell kiszámolnom, hogy akkor most melyik feladat a következő, (2) kb. mióta a Teams-et használjuk, nem jött visszajelzés az osztálytanítótól, pontosabban amikor még e-mailen mentek a feladatok, írt a Kicsinek egy kézzel írt, személyre szóló levelet, na, ilyen nem jött több. Van egy külön könyvár azoknak a munkáknak, amiket a gyerekek szeretnének megmutatni az osztálynak – amit oda töltöttem, oda jött az osztálytanítótól „komment”, sehol máshol nem láttam. Ezért írtam neki, kérdezvén, hogy nem látja, amiket feltöltök és/ vagy én nem látom, amiket ő ír, vagy mi van – így derült ki, hogy nem kapott meg feladatokat (mert hiába töltöm fel, rá kell nyomni a „beküldés”-re, amit néha nem tettem meg), és hogy a feladat felületére írt visszajelzést – csak arról én nem tudtam, mert a rendszer erről nem küld értesítést, én meg nem nézegettem (vissza – hiszen ezek a már megoldott feladatok).

Nem tudom, olyan fura az egész, nincsen semmi személyes kapcsolat se a gyerekek, se az osztálytanító és a gyerek között, pontosabban heti kétszer a feladatok mindig egy személyes levéllel kezdődnek, amit az osztálynak ír, de ennyi. Szeretném ezt visszajelezni, de nem tudtam még jól megfogalmazni: azt érzem, hogy teljesen elidegenednek egymástól. Számítógépet szigorúan nem, úgyhogy egy zoom-os találkozó pl. szóba se jöhet – pedig a drámacsoportnak (ugyanilyen korú gyerekek, ugyanígy a személyességre épül a kapcsolat) jól működik. De az osztálytanító is csak odáig jutott el, hogy felhívhatják a gyerekek, ha úgy érzik – én meg úgy érzem, hogy neki kellene rendszeres időt adni a gyerekeknek, amikor beszél velük legalább telefonon. Tudom, hogy ez az egész egy hülye helyzet, amiben az osztálytanító is szenved, akinek a gyerekekkel töltött idő adja az inspirációt, most meg magányosan kell mindenféle kreatív és szívmelengető dolgokat kitalálnia és átadnia (ráadásul egy online felületen), miközben el van zárva a gyerekektől, tudom, hogy én magam is azt képviseltem, amikor a távoktatás első heteiben erről leveleztem vele, hogy ő most az oktatás irányítója tud lenni, de én vagyok itt a gyerekkel, aki tanítom, motiválni tudom és azonnali visszajelzést tudok adni – de úgy érzem, átestünk a ló túloldalára. (Bár igazából az egyiken se tudtunk lenni, legfeljebb a szándékban és törekvésekben.)

Utólagos hozzáirat

A Kicsivel épp másnap délben beszéltük, hogy hiányzik neki az osztálytanító, hiányzik az osztály. Felhívtam az osztálytanítót, megkérdeztem, alkalmas-e most, mert a Kicsi szeretne vele beszélni – hosszan beszélgettek. Mindkettőjük örömére.

A két nap alatt több levelet is váltottam az osztálytanítóval, idővel megértettem, mi miért hiányzik, és talán én is meg tudtam értetni, nekem mi okoz nehézséget. A párbeszédet folytatjuk, de ami már biztos: hetente beszélnek majd telefonon.

Megsemmisítő megsemmisülés

2020.04.08. szerda este

A karanténban mindenki talált magának valamit. A nagylány elkezdett gitározni tanulni. A középső basszusgitározni – és képernyőzni. A kicsi muffint süt. Pár napja sütött legutóbb (csak úgy, improvizálva), akkor kezdeményezte, hogy legyen minden héten egy nap, amikor muffin a vacsora – és így lett nekünk egy muffinszerdánk. Ami nem csak annyit jelent, hogy olyankor muffint eszünk – közös játék is van, hiszen hogy tudnánk anélkül eldönteni, ki kapja a +2 muffint? (12 adagos a forma, 12 muffint pedig nem lehet másképp igazságosan 5 felé osztani.) Ma volt a premier: kvíz, majd társas (és természetesen muffin).

Délután az erkélyt tették rendbe, mert a délelőtti beszerzőkörút (= megrendelések elhozatala) virágföld-, balkonláda- és vetőmagbeszerzéssel is járt. Az erkély még hátravan a lakásfelújításból, de a fiúk megtették, amit lehet: A linóleumra kikerült a régi szőnyeg, felkerült egy kisszekrény a tárolóból, helyükre kerültek a balkonládák, földdel, magokkal. És én mit vettem észre és tettem szóvá? Hogy mindezek előtt nem lett felmosva: a kisszekrény alatt és mellett koszos maradt a linóleum. Veszekedett is velem a kicsi emiatt, én semminek nem tudok örülni, más örömét is elrontom… És igaza van. A koszos erkélyt elviseltem. De így, hogy megcsinálták, zavar, hogy nem csinálták meg tökéletesre. Hogy nem voltak igényesek.

A középsőnek van egy youtube-csatornája. Ambivalens viszonyom volt ezzel mindig is, nem is igen tudtam megmagyarázni, miért. Volt, amikor – az én értékrendem szerinti – értelmes dolgokra használta, volt, amikor csak hülyéskedésre. Hosszú idő után ma elkészült egy új videó (felvétel, vágás, feliratozás és egyéb utómunkák), a muffinszerda előtt töltötte fel, a muffinszerda közben (miközben a társasjáték pontjait számoltuk) ment el megnézni, hányan látták, hányan lájkolták, a muffinszerda után néztük meg mi is. És nagyon kiakadtam rajta, ő meg nagyon kiakadt rajtam, úgy kellett lefognom, hogy ne törölje se a videót, se a csatornát. Látni se akar, hallani se akar, bezárkózott a szobájába (pontosabban a szobájukba – a kicsi ezért ma velünk alszik, előtte filmet néz apával) – én meg leültem megbeszélni magammal, mit is akarok én tulajdonképpen.

Ugyanaz történt, mint az erkélyjelenetnél (és mint már oly sokszor más helyzetben): a kritika volt a reakcióm. Annyiból volt ez még rosszabb, hogy fel is húztam magam. Az igénytelenségen húztam fel magam. Nagyon – mert nagy volt a tét is. Az első lennék, aki népszerűsíti épp ezt a videót, annyira jól mutatja meg a „karanténban a kamasz” korjelenséget – de a feliratokban helyesírási hibák vannak, a szövegben káromkodás, az asztalon a koszos zsebkendő… Ráadásul nem került volna sokkal több munkába mindezeket kiküszöbölni – ez az, ami még inkább bosszantott. És „nyilván” nem az volt a reakcióm, hogy fantasztikus a videó (és majd valamikor később, indirekt módon a kritika), mert indulatos voltam, és még végig sem néztem, már mondtam a magamét.

Persze, féltem őt a nyilvánosságtól, mert nem látja, hogy az mit jelent: felkínálod magadat mindenkinek, védtelenné és céltáblává válsz. Mert hogy nézel ki, mert még írni se tudsz. És még azt sem mondhatom, hogy nem tapasztalta meg. Iszonyatosan fontosak neki a visszajelzések – és az első kritika után törli a hozzászólását, törli a videóját (hiába voltak lájkok és dicséretek is), és ez napokig foglalkoztatja. Igen, meg kéne tanulnia mindezt a helyén kezelni, meg kéne tanulni nem feladni, de…

az igazi probléma az, hogy szörnyű lehet mellettem élnie egy kamasznak (is). Akármennyire magas szinten művelem a pszichológiát, a kommunikációt, akármilyen magas az érzelmi intelligenciám – nyomasztóan én vagyok a meghatározó.

Utólagos hozzáirat:

Írtam // helyére kerültek bennem a dolgok // békesség nem, de nyugalom volt bennem. Késő este volt, a család már lefeküdt, a középső elborult arccal ült fülhallgatóval az ágyán – azt tudtam csak elérni, hogy bólintson, ha hallotta a bocsánatkérésemet. Bólintott, többet nem zavartam. Naivan azt reméltem, reggelre minden rendben lesz. De reggel ugyanolyan borult volt az arca, és messziről elkerült, ha mégis belém botlott, gyorsan visszavonult a szobájába. Szenvedtem én is, de megértettem. Megsemmisítő volt a tegnapi viselkedésem. És ezt nem írhatta felül az sem, hogy ma már el tudtam mondani az „én lennék az első, aki megosztanám” narratívát is. Kirekesztett az életéből.

Órákkal később odajött hozzám, leült, és még mindig borús arccal bocsánatot kért. Néztem, hallgattunk. Kérdeztem. Válaszolt: „Sajnáltalak, de haragudtam.” Beszélgetni kezdtünk. Elmondtam minden gondolatomat, és legfőképp azt a döntésemet, hogy a videózás az ő élete. Leiratkozom a csatornájáról, és nem szólok bele többet, a videóiban mit és hogy csinál. Ha ellenőriztetné szeretné a helyesírást, küldje el a szöveget, ha szakmai konzultációt szeretne, ha a terjesztésben kér segítséget, keressen.

Nehéz szavakba önteni, milyen kötelékben voltunk mi ott együtt, az asztal két oldalán. Nem tudok nem az anyja lenni. Akkor sem, ha kiabálok, akkor sem, ha sírok. Akkor sem, ha jelen vagyok, akkor sem, ha nem. Akkor sem, ha a hatalmamat, akkor sem, ha a sebezhetőségemet látja. Szenvedélyes önmagam voltam ezúttal is, csak egész máshogy. Magamról beszéltem, a szándékaimról és kudarcaimról, az érzéseimről, az együttérzésemről. Hogy milyen régóta törekszem arra, hogy dicsérni tudjak, hogy a jót megerősítve tudjak kritikát mondani – és mégis mindig csak a nem-elfogadást sikerül közvetítenem. Nehéz mellettem gyereknek lenni – mondom. Nem mindig – mondja.

Egy újabb pillanatkép

2020.04.02. csütörtök reggel

A múlt vasárnap reggeli fájdalom csillapodott annyira, hogy aznap már tudtam dolgozni – többek között terápiás céllal. Fájt. Napokig. Beúszott a gondolataimba, belebújt a testembe. Úgy tűnt, hogy a gyerekek között is megszűnt a kapcsolat, még virtuálisan sem érték el egymást, aztán ez utóbbi megoldódott, s számomra is bizonyosságot nyert, amit az eszemmel persze tudtam: minden rendben van. Aztán eljött a hétvége, amikor mi ugyan nem találkoztunk, de a gyerekek vele igen. Kedves volt. És én ettől a helyzettől elég furán éreztem magam – és érzem magam azóta is. A gyerekek újra lehetnek együtt (a lakásban már nem, de kint igen), az ő gyerekei találkoznak velem, az én gyerekeim találkoznak vele, csak kettőnk között nincs kapcsolat, semmilyen szinten. Én megírtam még akkor, hogy szándékainak megfelelően nem fogom keresni, de én kereshető vagyok. Nem keres. És én sem keresem, pedig lehet, folytatódna minden úgy, mint ha mi sem történt volna – csak én nem akarok úgy tenni, mint ha mi sem történt volna. És nem is biztos, hogy így lenne. Hát… Ez sem egy jó állapot.