03.19. csütörtök reggel
Vasárnap este még csak azt lehetett tudni, hogy nincsenek nagyrendezvények, nincs iskola, és a gyerekek egyes különóráit is lemondták – az én kórusom is online próbákra állt át. Írtam minden további érintettnek, hogy családilag önkéntes karanténba vonulunk, senki nem megy semmilyen különórára sem. És írtam a kollégáknak is, hogy mindenképp beszéljünk a projekt lezárásának stratégiájáról – csak adjanak pár nap türelmet, amíg ezt az új helyzetet kezelem. Gyerektelen kolléganőm lelkesen válaszolt: igen, egy napot még ő is arra szán, hogy felkészüljön, aztán ez az elmélyült munka, írás időszaka lesz.
A facebookon a fordítói csoportban láttam egy előtte – utána rajzot arról, hogy a fordítóknak semmit nem változott az élete a karantén miatt. Egy fordító anyuka módosította a rajzot, mások írásos kiegészítéseket küldtek. És ezt mindenki elmondhatja magáról, aki szülőként eddig is otthon dolgozott: jóval kevesebb munkaideje és nyugalma van, mint eddig. Főként az első héten, amikor még az iskola is kapkod, hiszen egyik napról a másikra kell átállniuk az online tanításra, össze-vissza jönnek az e-mailek, a szülő menedzsel. (A harmadik nap már füzetet nyitok, hogy követni tudjam, kinek mi a dolga.) Egyébként is még ott tartunk, hogy ki kell alakítani a rendszert: elmegy az idő a tanulósarok kialakításával, az asztali gép és a nyomtató beüzemelésével, a megfelelő megoldások megtalálásával (éljen a facebook közösség), a rendszerek, applikációk letöltésével. Füzetek, nyomtatópapír vásárlása, az iskolai holmik és a hangszer elhozása az iskolából, zeneiskolából… Új napirend, új családi rend…
Nyilván könnyebb lesz jövő héttől, amikor az iskolai számítógépes rendszer is feláll, meg a családi rendszer is, de attól még a tanulás mentorálásából elég sok rám marad – több, mint korábban a házi feladatok mentorálása. A gimis nagylány már megoldja, de a nyelvekben biztosan kér segítséget, a kamasz középsővel amúgy is küzdelem, hogy tanuljon (bár számára az online tanulás jelent azért motivációt – de bizonyos tárgyakat így is szeretne negligálni), a kicsi tanulását pedig egyértelműen nekem kell több-mint-mentorálnom nem csak az első héten, hanem az online tanítás teljes időszakában.
Ott van aztán az élelmezés. Öt embert naponta etetni reggeli – ebéd – vacsora és persze a „nassok” (tízórai, uzsonna)… Nyilván a háztartás is több munkát ad, ha öten folyamatosan itthon vagyunk (és még enni is ennyit és ennyiszer eszünk), ha „magasabb fokozatú” higiéniát szeretnénk tartani.
A lelki támogatásról pedig tilos elfeledkezni. Persze, hogy nem csak ilyenkor figyelek oda rá, de ilyenkor különösen. Amikor úgy érzem, a mélyponton van, bemegyek a nagylányhoz is, hogy a hátát simogassam, hogy hozzám bújhasson, átöleljen. Miután a kicsi elaludt, a középső mellé is leülök az ágyra, hogy megsutyorogjuk a dolgokat. És apáról se feledkezzünk meg (aki ráadásul hipochonder), rá is figyelni kell. Nyilván nekem is több időt kell fordítanom magamra, hogy erőt adhassak – ez leginkább azt jelenti, hogy minden nap eleget kell aludnom.
Ez mind-mind a munkától elvett idő és gondolat. És a harmadik nap azért már meglehetősen frusztrál és kétségbe ejt, hogy a nagy „home office”-ban szinte semmit nem dolgoztam.