Az önálló tanulás

 2020.03.26. csütörtök reggel

Tényleg egy hét kellett, hogy nagyjából beálljon a rendszer, a – helyzettől nem független – lelki nehézségek is elviselhetővé csillapodtak, így vasárnapra már munkaképes voltam. Azt azonban nem mondhatom, hogy tudok dolgozni.

A negyedikes tanítónénije azt mondta, belejönnek majd az önálló tanulásba. Belejött az én negyedikesem is. De ettől még nekem róla szól a délelőttöm, most én vagyok a tanítónénije, valamint tanulásának mentora és titkárnője. Én kapom a feladatokat, a férjem nyomtatja ki (nem egy irodai nyomtató a miénk, oldalanként lehet csak elküldeni a nyomtatást, és még úgy is sokszor elakadást jelez és többször nyomtatja ki ugyanazt az oldalt – de még ha nehézkesen is, legalább megoldott a nyomtatás), aztán én a feladatokat – a füzetet továbbfejlesztve – egy kapcsos mappába a helyére teszem: főtárgy, német, angol, gimnasztika, kézimunka… (Nem szeretnék igazságtalannak tűnni: nem minden nap jönnek feladatok, heti kétszer küldi az osztálytanító, és heti egyszer a szaktanárok – egymástól függetlenül.) Ha a feltételeket megteremtettük és mindent előkészítettünk, indulhat az önálló tanulás – ami odáig tart, hogy „miután magadban elolvastad, olvasd fel valakinek (majd hallgasd meg az ő felolvasásában)”. Tehát addig tudok dolgozni, amíg a negyedikes a napindítás után az aznapi írástól eljut az önálló olvasás végéig. De így is csak akkor, ha nem kell segítség már az írás elkezdéséhez is – és ha az írással végzett, jó eséllyel meg is mutatja, hogy olvassam el, szóval ezt sem nevezném tiszta munkaidőnek. És akkor itt jönnek az olvasmányhoz tartozó feladatok – ezek egy része is „kérdezd meg”, „mutasd meg”, „meséld el” – nyilván. Kész van a főtárggyal. Én még beragasztom a füzetbe a kivágott szöveget (legyen meg minden egy helyen), és a mappában kipipáljuk együtt, ami kész van. Szünet. Majd jön a többi. Matek gyakorló – én ellenőrzöm. Valamelyik nyelv. Amit a nyelvtanulásból egyedül tud csinálni, az a szöveg másolása – és a rajzolás. Az összes többi gyakorlást közösen csináljuk – én nem tudom egyébként, mi van azokkal a gyerekekkel, akiknek az anyukája nem beszél angolul és németül, mert ez a fajta nyelvtanulás önállóan nem működik. (Itt még nincs tankönyv meg munkafüzet, hanganyag: itt órai játék van meg mondókák, mesék, rövid párbeszédek – másolni tudnak idegen nyelvű szöveget, és amit egyébként fejből tudnak, azt tudják elolvasni.) Kézimunka – rízslabda. Egyedül csinálja – ha megkapta a hozzávalókat. Gimnasztika – gyakorlatok egy lufival. (Lufi sincs az iskolai csomagjában, ezzel is nekem van dolgom.) A gyakorlatokat először egyedül – majd párban, esetleg csoportban kell végeznie. Ki az, aki erre ráér? Nyilván nem a szintén tanuló testvérek, vagy a tanító apuka. Szóval a délelőtt eltelt azzal, hogy rövid időket tudtam én is dolgozni valamit. Mert hét végén elküldjük a befotózott füzeteket (ki készíti, tölti le, teszi egy dokumentumba a fotókat, ír a tanárnak írásos visszajelzést is és küldi el mindezt?), amire érkezik egy kézzel írt, személyes visszajelzés a gyereknek a tanítótól (amit kinyomtatunk, mert ne a képernyőn olvasson a gyerek), de addig én vagyok itt, aki azonnali visszajelzést ad, aki motivál, aki keretet tart, akit kérdezni lehet, aki az osztályt és az osztálytanítót pótolja. Szerencsés vagyok, mert tudok vele tanulni. (Szegény Vekerdi tanárúr biztosan forog a sírjában: mindig azt hangoztatta, hogy a szülőnek nem szabad a gyerekkel tanulnia.) Szerencsés vagyok, mert az itthon dolgozás és a kézműves foglalkozások miatt minden kellék megvan a lakásban. Szerencsés vagyok, mert csak egyetlen kisiskolásom van, és nincs még kisebb gyerek, aki szintén időt igényelne. De ez még csak a délelőtt volt, és ha csak a tanuláshoz kapcsolódó feladataimról beszélünk, akkor is hozzá kell tennem: van még két iskolás gyerekem.