Hónap: 2020 február

Megkaptam a nevet és e-mail címet, úgyhogy elküldtem előre az önéletrajzot (és a bemutatkozót) – megírva, hogy ezzel szeretnék dolgozni. Nem egészen ez történt, mint utóbb összeraktam, ez egy első, „előkészítő” beszélgetése volt egy tanácsadó folyamatnak, amelyben egy találkozásra 1 óra van előirányozva. A tanácsadó egyébként nem a munkaügyi központ munkatársa, hanem külsős, szociális munkás és coach végzettséggel és hozzám hasonló életúttal: azonos életkor, 3 gyerek, civilből az anyagiak miatt vállalkozóvá válás – szakmailag is közös metszetekkel. Egy héten belül van a következő alkalom, az önéletrajz akkorra lett tervezve – de én kértem házi feladatnak. Úgy a motivációs levélre is fog idő jutni.

Amit a munkaerő-piaci tanácsadáson tanultam:

Az az álláskeresési stratégia, hogy „felkínálom magam” már nem működik, konkrét javaslattal kell előállni, hogy én ennél a cégnél mit szeretnék csinálni. Az is jó, ha azt meg tudom mondani, mi az a projekt pl., ami tetszik a cégnél. Valami konkrét irányt kell tudni mondani.

Amire nem számítottam: konkrét cégekre is kaptam ajánlást. Sőt, ha kérek, beajánlást is tudok kapni – egy business coach-nak sokféle ügyfele van, egy hasonló szakterületen dolgozónak pedig több olyan kollégája, aki szintén „dobbantott” a civil szférából.

Többször felmerült már az önkormányzati állás – ezúttal is. Nem önkormányzati fenntartású intézményben állás: konkrétan önkormányzatnál. Ahol a közösségi megközelítés és/ vagy a civil szervezetek bevonása most előtérbe kerülhet.

Talán az önkormányzati állás, talán más miatt felmerült ugyanakkor, hogy kell-e az a bizonyos köztes szint az álom- és a szükséghelyzet-állás közé. A tanácsadó, akinek szemlélete hozzám hasonló, azt sugallta, hogy nem. Mert ha elhelyezkedem egy „nem álom, de még jó” állásban, onnan kérdés, hogy továbbmegyek-e majd az álomállás felé. Ő az életkort mondta, ami egy idő után visszatart, én inkább a helyzetet mondom – egy szükséghelyzet-állásból egyértelmű a mozdulás, egy elégjó-ból nem. Arra, hogy mi lehet az álomállás, azt a megerősítést adta, hogy ez most annak az időszaka, amikor „magamra engedek” egy-egy ötletet, meglátom, hogy jó érzéssel el tudom-e képzelni magam benne, és ha nem, elengedem.

A forprofit szféra, a multik világa külön világ. Ezzel ismerkedni kell, tanulni kell. Olyan barátoktól, akik benne dolgoznak – és honlapokról. Utóbbira kaptam ajánlásokat. Ami még fontos, hogy akkor vagyok tárgyalóképes, akkor tudnak partnernek tekinteni, ha hasonló vagyok. Megjelenésben, fellépésben, nyelvezetben, gondolkodásmódban. Már az önéletrajz fotója is sokat számít. Ez azért mellbevágott.

A fellépés rendben, nyilván határozottnak kell lenni. Tárgyalni még nem tárgyaltam forprofit világból érkezőkkel, de beszélgetni azért szoktam, szakmai dolgokról is, és nem érzem azt a „falat”, amit önkormányzati emberekkel tárgyalva – a gondolkodásmódunk összeegyeztethetetlennek tűnő különbözősége miatt – érzek. (Az önkormányzati gondolkodásmódban a fő motiváció az újraválasztás, ennek érdekében minél több ember elérése és megnyerése. Ez nem az emberek „lefizetését” jelenti, hanem olyan intézkedéseket, programokat, szolgáltatásokat, amelyek minél rövidebb időn belül minél több embert elérnek minél kevesebb ráfordítással, és az emberek megelégedésére szolgálnak.) A forprofit világban meg minden a pénz, a megtérülés, a haszon körül forog – ebben azért nem vagyok jó, úgyhogy amikor majd tájékozódom a forprofit világot jól ismerőktől, ennek a gyakorlati oldalára is rákérdezek majd. De erre még mindig azt mondom, hogy nem érzem magamtól teljesen távol, és hogy tanulható. A megjelenés, a stílus viszont…  – maga az ember, és én nem szeretném feladni önmagam. Arra jutottam, hogy meg kell találni az én „alter” stílusomnak az elegáns változatát (ruhavásárlás), fel kell adnom az álláskeresés idejére a „hagyom magam megőszülni” stratégiát (fodrász) – ezeket terveztem, de most előrébb léptek a fontossági sorrendben – és készíttetnem kell egy új portréfotót, amin nem vagyok sálba bugyolálva, ez új feladat.

Van nekem egy anyukám. Tudom, másnak is. De az én anyukám egyben oktatási és pályaorientációs szakértő is. Ez már különleges. Idővel elkerülhetetlenné vált, hogy vele is leüljek beszélni. Nem egyszerű történet ez persze, akinek van anyukája, tudja, hogy ez nem egyszerű még akkor sem, ha a világ legjobb anyukájáról van szó. Mindig úgy érzem, hogy védenem kell a szabadságomat vele szemben, és próbálok felnőtt maradni mellette akkor is, ha még mindig az ő anyagi támogatására szorulok.

Leszögezve, hogy összetartó, szerető és támogató családom van, az is igaz, hogy a női ág nálunk nagyon tudja, hogy a másiknak mi a jó, és elég magabiztosan (őszintébb lenne úgy írni, hogy erőszakosan) szeretné ezt elérni. Nagymamámig tudom visszavezetni ezt a vonalat, és hogy csak egyetlen – nem traumatikus – példát említsek e megállapítás illusztrálására: gyerekkorunkban a balatoni nyaraláson mindenáron szerette volna meggyőzni az öcsémet, hogy menjen be a vízbe (mert az neki jó lesz) – miközben az öcsém nem szereti a hideg vizet (és nem akart bemenni, mert az neki nem jó). Azt hiszem, nagymamám ebben a vonatkozásban élete végéig nem változott, anyukámról ugyanezt szerencsére nem tudom elmondani. Ő amúgy is egy lelkileg kevésbé zsarolós és kevésbé erőszakos alkat, és különösen az utóbbi időben érzem azt (szeretném remélni, az én magamra találásommal párhuzamosan), hogy hátrébb lépett. Még akkor is zavarban volt, amikor felvetette, hogy beszéljünk az álláskeresésről, mert azért ő mégiscsak szakértő, további szakértő kapcsolatokkal.

Péntekre lebetegedett a legkisebb (szerencsére csak 1+1 napra), szombat éjszaka farsangi szervezők voltunk, vasárnap délután nagycsaládi születésnapot tartottunk (szintén saját szervezés), hétfőn este (éjszakába nyúlóan) anya-lánya születésnapi program, a kedd a legkisebb itthoni pihenőnapja (velem), késő délutáni dobórával (velem), nyilván mindeközben a munkámat is végeztem – de kedd este eljött végre az anyai, pontosabban szülői beszélgetés ideje. Mint minden coaching-jellegű megbeszélésre, ezúttal is – bár fáradtan, de – felkészülten érkeztem: tudva, hogy én mit szeretnék ettől a beszélgetéstől, és figyelve arra, hogy megtartsam magam. Szerettem volna átbeszélni a saját terveimet – és tisztázni az anyagiakat.

Amit szakértő anyukámtól tanultam:

Az „ütős” önéletrajz valóban fontos, és legalább ilyen fontos a motivációs levél is. Mindkettőre kell egy „alap” változat, amit az adott álláshoz igazítunk. („Alap” motivációs levélre én eddig nem gondoltam.) Nekem egy Europass-os önéletrajzom van, az már nem jó. Van egy anyuka az egyik facebook-csoportban, akit nagyon sokan nagyon jó referenciával ajánlanak pont arra, hogy az önéletrajzot működővé alakítja. Meg is kerestem, teljesen korrekt az ajánlat: 10.000 Ft egy tanácsadás, amiben benne van az is, hogy elkészíti az új önéletrajzot. Anyu kommentje egyrészt az volt, hogy nem mindenki jó, aki ajánlkozik – ez ebben az esetben cáfolható –, másrészt hogy (a munkaügyi központon kívül is) vannak ingyenes lehetőségek, jó szakemberekkel, például a Kontakt Alapítvány.

A munkaerő-piaci tanácsadás nem egy egyszeri alkalom. Egy coaching ez is, ami egy folyamatos együttműködést jelent, a tanácsadó „követi” és támogatja az álláskeresést. A munkaügyi központoknál az szokott a probléma lenni, hogy kevés idő jut egy ügyfélre – és mint minden humán szolgáltatásnál, itt is kérdéses, milyen szakemberhez kerülünk. Lássuk meg – és ha szükség van rá és megengedem (megengedtem), kérdez nekem jó tanácsadót.

Az álláskereső projekttervem jó, de hiányos. Egyrészt azért, mert esetemben a fejvadász cég megkeresése is fontos stratégia – az én „szintemen” leginkább így lehet álláshoz jutni. (A „leginkább” szerintem nem igaz, de hogy ezen az úton is el kell induljak, az biztos.) Idősb. tesóm tud ebben segíteni, ő keresett már állást fejvadász céggel. (Nem járt ugyan sikerrel, de legalább szempontokat a fejvadászok közti választáshoz biztosan tud adni.) Másrészt nem két szintje van az állásoknak (álomállás és szükséghelyzet-állás), hanem három: a kettő között van „nem álom, de még jó” állás. És nagy kérdés, hogy az álomállás keresése mellett mikor kell megkezdeni a másik kettő keresését.

A LinkedInen érdemes a fizetős változatra regisztrálni (máshol azért ezt nem állították ennyire egyértelműen), mert az pontosabban hozza össze a keresletet és a kínálatot. Az álláskereső portálok kiválasztásához érdemes a tanácsadóktól tanácsot kérni.

A forprofit szférát ifj. tesóm jól ismeri (ráadásul tanácsadó cégnél dolgozik), közelebb tud vinni ahhoz, milyen munkakörök jöhetnek nálam szóba.

Az anyagiak átbeszélése a tanácsadásnál is nehezebb ügy, de tudom, hogy fontos tisztázni, azért kezdeményezem mindig, amikor szükséges. Most is megtettem, most is tisztáztuk, most is hálás vagyok a felajánlásért: Amennyi a családi megélhetéshez az álláskeresési támogatáson felül hiányzik, azt finanszírozzák, mert szeretnék biztosítani, hogy ebben a 3 (már csak 2,5) hónapban az álláskeresésre tudjak koncentrálni. Ha megvan az álomállás, de csak valamivel később tudok kezdeni, azt az időszakot is finanszírozzák – ne ezen múljon.

Hogy a bécsi képzés nem csak Bécsben, hanem 1-1 alkalommal Barcelonában és Brüsszelben is van (és itt is nekem kell finanszíroznom a szállást és az utazást), nem mertem még mondani a családnak. Brüsszel remélhetőleg (már) nem lesz gond, mert az majd’ egy év múlva lesz, Barcelona viszont május közepe. (És ha már ott vagyok, a képzés 3 napjához szeretnék még 1-2 napot hozzátenni…) Na, ez már végképp merész (mondhatni pofátlan) kérés, de előhozakodtam ezzel is – ezt is (elő)finanszírozzák. Anyukám ráadásul nem csak az oktatásügyben és pályaorientációban profi: saját utazásaik miatt autodidakta módon az utazásszervezésben is kiművelte magát, szóval ezt a részét is ráhagyhatom. (Másnap azért felhívott, hogy ha én állásba kerülök (márpedig májusra ez a cél), akkor nem fogok tudni májusban sehova utazni – úgyhogy nem intéz még semmit).

A főállású álláskeresés kezdő dátumát tegyük február 12-re, akkor voltam a coach-omnál. (Ez a hivatalos „titulusa”, sőt, ha egészen pontos akarok lenni, akkor „life coach” – de igazából ő az egyik asszony-segítőm.) Kb. kéthavonta találkozunk. Most azért kértem a beszélgetést, mert szerettem volna tisztába tenni, mi fér bele ebbe az álláskeresésre szánt 3 hónapba (ami már csak 2,5…). Mert persze a fő fókusz az álláskeresésen kell(ene) legyen, de nagy a kísértés, hogy akkor már a rég dédelgetett álmaimat is most valósítsam meg, a lakásfelújítás befejezéséről nem is beszélve…

Amit a coach-nál tanultam:

Tudom, hogy az úgy van, hogy idővel kialakulnak a dolgok, tudom, hogy én így működöm. Hogy még nem tudok mindent, és ezért megtervezni sem tudok mindent. És ezt a szabadságomat megvédem. A másik oldalról viszont ebben el lehet azért úszni, a 2,5 hónap egy időben nem tágítható keret, ezért – a dolgok „kiforrásának” megengedését meghagyva – mégiscsak kellene egy ütemterv. (Amit a projekt lezárásának már elkészített ütemterve mellé lehet tenni.) A tevékenységek adottak:

• 0. lépésként el kell készülnie egy „ütős” önéletrajznak, németül is, a bemutatkozásom német változatának, a LinkedIn-en és annak német változatán a profilok feltöltésének. (A bemutatkozás és egy nem ütős magyar önéletrajz megvan, a bemutatkozás német fordítása kész, és az önéletrajz német fordítását is elkezdtem.) Ehhez a lépéshez hozzávehetem még az álláskeresős facebook-csoportokban jelenlevést – ezt is megtettem már korábban.
• Az álláskeresés egyik stratégiája a kapcsolathálóm mozgatása: a bemutatkozás elküldése és beszélgetések kezdeményezése. (Ezeket már korábban elkezdtem, folytatni kell.)
• Az álláskeresés másik stratégiája cégek megkeresése – alapvetően azon cégek megkeresése, akiket az ismerősök ajánlottak. (Voltak már ajánlások, de vártam, hogy a kapcsolat lépjen – kezembe kell vennem az ügyet.)
• Az álláskeresés harmadik stratégiája konkrét álláshirdetések megpályázása. (Ebben sehogyan sem állok, legfeljebb úgy, hogy nagyjából ismerem a figyelendő portálokat és tagja vagyok olyan facebook-csoportoknak, ahol szintén érkezhetnek ajánlatok.)
• Új szempontként jött be, hogy mivel ezen 2,5 hónap alatt mindenképp kell állást találnom, az álomállás mellett vészhelyzet-állást is keresnem kell.
• Az angoltudásom fejlesztését elfelejtettem említeni, de utólag ezt is a tevékenységek közé soroltam.

Kérdés volt még, hogy mi legyen akkor az álmaimmal és a lakásfelújítással. Itt végül az lett a szempont, hogy mi az, ami energiát ad, illetve mi az, ami régóta húzódik, lezárás-közeli állapotban van, és hozzásegít a mérföldkő-érzéshez – vagy más miatt fontos.

• A blog elindítása egyértelműen ebbe a kategóriába esett,
• „a” mesém felmondása
• és a kisfiamnak szóló mese megszületése is.
• A lakásfelújításból a rengeteg doboz kipakolását elengedtem, az iroda (dolgozó szoba) rendberakása mint kisebb, átlátható és legfontosabb feladat maradt meg. Kevésbé fontosnak ott van még a lakásfelújítás mestermunkáiból megmaradt erkélyfelújítás és a maradék asztalosmunkák intézése. (A dobozokat meg pakoljuk, amikor ráérünk – vagy ha valamit keresni kell…)

Úgyhogy hazaérve készült egy Gantt-diagram, ami a projektlezárós munkák mellett az álláskereséshez kapcsolódó feladatokat (és azok ütemezését) is tartalmazza.

Az e-mailre megérkezett a válasz: február 5-től nyilvántartásba vesznek, ha a megadott időpontban megjelenek és minden feltétel meglesz. Megjelentem, ellenőrizték a feltételeket, megfeleltem.

A munkaügyi központ és szolgáltatásai engem szakmailag is érdekelnek. Ez volt a harmadik személyes találkozásom a hivatallal – és ezúttal is jó élményekkel (és szakmailag is elégedetten) távoztam.

Decemberben voltam itt először, valószínűleg a közelgő ünnepek miatt nem voltak ügyfelek, egyből mehettem az első kapcsolatfelvételre beosztott kedves kolléganőhöz. Szigorúan nem ígért semmit – így arra sem kérdeztem rá, mégis mekkora összegű támogatásra számíthatok (mert tudtam, hogy a protokoll szerint ezek szerint erre sem adhat választ) –, de elmondott minden szükséges információt. (Pontosabban azt nem említette, hogy a céges változtatásnál nem a papír, hanem a cégnyilvántartási bejegyzés számít.)

Február első munkanapján voltam másodszor. Itt ugye sikertelen volt az ügyintézés, de segítőkész volt a hozzáállás, minden más ellenőrzés megtörtént, és a tájékoztató – bejelentkező papírokat elhozhattam. Kaptam itt is hibás tájékoztatást – miszerint a NAV központi ügyfélszolgálatán igazolást kell kérnem a befizetett munkaerő-piaci járulékról. De hívtam a könyvelőt, ő hívta a NAV-ot, egyikük sem értette, miről van szó, úgyhogy én meg úgy döntöttem, ha ez tényleg szükséges, akkor majd kérnek iratpótlást és elmegyek később, ha már regisztráltak és bérletet is kaptam. (Nem volt szükséges.)

E harmadik látogatásomkor egy harmadik – ezúttal férfi – ügyintéző foglalkozott velem nagy tisztelettel. Úgy éreztem, kicsit zavarban van amiatt, hogy engem „okosabbnak” tud. (Feltételezem, nem az a tipikus, hogy többdiplomások regisztráltatják magukat álláskeresőnek. De hallva a mellettünk dolgozó másik ügyintézőt, aki nem ilyen ügyfelekkel dolgozott, valamint a korábbi benyomásaim alapján azt mondhatom, hogy ez a tisztelet nem csak a képzettségnek szól.) Én meg amiatt éreztem magam zavarban, amilyen összeget bemondtam arra a kérdésre, hogy milyen fizetésért keresek állást, mert a közszférát jól ismerve, ahogy eddig én, ő sem keres annyit. Egyetlen pillanatra fogott el a félelem, amikor belémhasított, hogy a munkaügyi központ által ajánlott állás el nem fogadása a támogatás megszűnésével jár – márpedig egy iskolai nyelvtanári állást bármikor kaphatnék –, de kiderült, hogy nem a végzettségemet nézik, hanem az igényeimet. Olyan állást pedig valószínűleg nem az ő közvetítésükkel tudok kapni. Szóval regisztrálva lettem, megkaptam a kiskönyvemet (utoljára 11 éve, várandósan kaptam „ilyet”), és az igazolást, amivel a január elsejével bevezetett ingyenes bérletet tudom intézni. És ugyan az ügyintéző abban a hitben élt, hogy én tőlük nem sok segítséget tudok majd kapni, nem lett igaza. Rákérdeztem ugyanis, hogy az önéletrajzom ütősebbé tételében tudnak-e segíteni – és rögtön kaptam egy időpontot munkaerő-piaci tanácsadásra.

A szabadságom fontos záloga, hogy számlaképes vagyok. Katás. Ez egy 8 órás(nak bejelentett) állás mellett tökéletes – de állás nélkül azt jelenti, hogy a havi 25.000 helyett 50.000 Ft-ot kell befizetni + álláskereső támogatásra sem vagyok jogosult. Lehet szabadnak maradni és főállású vállalkozónak lenni, megtartva a munkavállalás szabadságát – de akkor az álomállás keresése helyett pénzkeresés lesz a fő tevékenység. Úgyhogy átalakítottuk a céget. Ez így leírva csupán egy négyszavas mondat, de a gyakorlatban rengeteg idő, energia és pénz. Idő és energia átgondolni már csak azt is, mik a szempontok. Aztán megtalálni a helyes kérdéseket. És megtalálni a helyes válaszokat. (És ez persze nem lineáris folyamat, mert a helyes válasz újabb kérdéseket vet fel.) Ehhez könyvelő kell, ehhez ügyvéd kell – és még az sem elég. Arra például máig nincs egyértelmű válasz, hogy a nyereségszámításnál a döntés és kifizetés időpontjában számít-e, hogy ki a Katás Bt-tag, vagy időarányosan kell nézni az évet. Pénz, mert a társasági szerződés módosításának ügyvédi díja van (akkor is, ha az baráti) és közzétételi díja is van, ami meg fix.

A költségminimalizálás miatt január 31-ével kellett társasági szerződést módosítani, ami szombat. Hétfőn az ügyvédnél kezdtem, hogy a papírokat elhozzam, és a munkaügyi központban folytattam. (Tudom, hogy hivatalosan ma már nem így hívják, de én továbbra is így fogom.) Decemberben ugyanis, amikor először tájékozódtam, abban maradtunk, hogy február elsején (praktikusan február első munkanapján) jelenjek meg a regisztrációra – azokkal a papírokkal, amikkel már rendelkezem. Fontos azt is bizonyítanom, hogy nem vagyok foglalkoztatva egy cégben sem. Vittem tehát az ügyvédtől a papírt arról, hogy én már nem vagyok sem beltag, sem ügyvezető – de ez nem volt elég. Kiderült ugyanis, hogy nem a papír számít, hanem a cégjegyzék, ahol a változás még nem látszott. Ha most felveszik az én regisztrációs kérelmemet, akkor azt emiatt rögtön el is kell utasítsák. Jó hír viszont, hogy ha én e-mailben kérek időpontot a regisztrációra, akkor az e-mail dátumától számolják az álláskeresési időszak kezdetét. Annak a pár kimaradó napnak pedig nincs jelentősége, mert egy állás után 45 napig még biztosított maradok. Úgyhogy írtam az ügyvédnek: azonnal szóljon, ha megjött a végzés, és február 5-én nem sokkal éjfél előtt már meg tudtam írni az e-mailt az időpont-kérésről. (Anyukám persze feltette a kérdést, miért nem írtam még aznap, hiszen mire időpontot adnak, meglesz a bejegyzés, de – mivel csak pár napról volt szó, ami ráadásul úgysem vész el – végül maradtam az egyenes útnál.)

Péntek délután volt, a projekt utolsó nemzetközi találkozójáról vonatoztunk hazafele. Hosszú volt az út, sokat beszélgettem közben W-vel, az osztrák partnerrel (20 éve dolgozunk együtt nemzetközi projektekben, baráti a viszonyunk). A Keletiben még elkísértem bort venni, majd elbúcsúztunk, s a trolin immár magányosan zötykölődve elővettem a telefonomat, hogy a 3 napja nem nézett magán e-mailjeimet végigfussam. És mit olvasok az egyik levelezőlistán? Egyéves, támogatott képzés indul Bécsben a jövő héten, nemzetközi csoporttal, társadalmi felelősségvállalás témában. Egyértelmű volt, hogy ez itt és most nekem szól. Még a hétvégén írtam W.-nek, aki otthon van az osztrák felnőttképzésben: mit tud a képzőről, mit tud a képzésről, mit gondol arról, hogy ez engem segít az álláskeresésben, tudok-e én itt újat tanulni. Hétfőn hívtam a képzés ajánlóját (korábbi kurzus résztvevője), és W. is hívott: A képző és a képzés is profi, és biztosan tudok újat tanulni. Úgyhogy felhívtam a képzőt: itt vagyok, jönnék. Nagyon örültek nekem, mert magyar résztvevő még nem volt, de pár levélváltással később az is kiderült, hogy nincs már hely – pontosabban nincs már ösztöndíjas hely, de majd jövőre, a következő kurzusra. Jövőre… Nekem ez itt és most lenne aktuális – de hát akkor így jártam. Másnap azonban várt egy e-mail: mégiscsak van ösztöndíj, még ha nem is teljes: a képzés (és benne az ebéd) ingyen van, de a szállást nem tudják biztosítani (az utazást meg eleve nekem kellett volna) – jelentkezzem, ha így is érdekel. Telefon a barátnő-kolléganőnek, szakmai ügyekben coach-omnak, asszony-segítőmnek: segítsen a döntésben.

Amit a szakmai coach-omtól tanultam:

Én most léptem, újat keresek, ehhez inspiráció kell. A képzés azért szólított meg, mert ez az (mármint inspiráció). Ha nem ebbe vágok bele, akkor belevágok majd másba – de ha már itt a lehetőség, és szakmailag is jó, akkor miért ne. Az anyagiak miatti lelkiismeret-furdalást meg felejtsem el, ez most nekem kell, ez most nekem jár, ez most egy befektetés, ami meg fog térülni. És egyébként is bízzak a kapcsolataimban, hogy lesz nekem ingyen szállás Bécsben, Barcelonában, Brüsszelben.

Úgyhogy veszek egy nagy levegőt és megírom, hogy megyek. A férjemet nem értem el, csak utólag kérem a megértését és támogatását. (Megkapom.) Még délután megtörténik a skype-os felvételi beszélgetés, de igazából az már csak formaság – másnap kezdődik a képzés, jó lenne, ha már ezen az első alkalmon is részt tudnék venni. Hát igen – azért egy héttel későbbi kezdés ideálisabb lenne, mint így, a projekt utolsó hetében, amikor még van egy tárgyalás, egy sajtótájékoztató, és rengeteg megírandó anyag. A sajtótájékoztatóról felmentést kapok, a munkákat igyekszem befejezni, mielőtt elmegyek, úgyhogy a képzés második napjára már betoppanok, egyenesen a pályaudvarról, jelentős alváshiánnyal.

Magam sem tudom, hogy bírtam ki ezt a három intenzív napot, de a 3. nap reggelén, a hétvégi bécsi napsütésben a képzésre sétálva arra gondoltam mosolyogva, hogy február elseje van, ez szabadságom első napja. És hogy ezt az érzést szeretném megőrizni az álláskeresés minden napjára.